A 2000. évi OECD-PISA felmérésben
a 14-15 éves magyar tanulók átlagos teljesítményt produkáltak (15. helyen
végeztek), bár előtte a hasonló felmérésekben az élmezőnybe tartoztak. Ez az
eredmény nagy meglepetést okozott (ez volt az ún. „PISA-sokk”). 2009-es
cikkében erre az eredményre reagál Báthory Zoltán. A tanulmányban az 1970 és
2001 között lezajlott rendszerszintű oktatási kutatások (összesen 16+6)
tanulságait foglalja össze és lehetséges megoldásokat keres a kirajzolódott
problémákra.
Először szeretnénk megjegyezni,
hogy a tanulmány stílusa nagyon figyelemfelkeltő. Élvezetes olvasni, mert
nagyon lendületes, dinamikus. Szinte egyetlen gondolatmenetként vezet végig
minket ezen az átfogó témán, az egymásból következő gondolatok világosan
érthető struktúráján keresztül. A már-már könnyednek mondható stílus mellett azonban
nagyon komoly bírálatokat, kritikai észrevételeket fogalmaz meg Báthory. Talán
ez a kettősség és a két, látszólag ellentétes kommunikációs cél illetve forma
teszi érdekessé, olvasmányossá ezt a tanulmányt.
A feldolgozott kutatásokról
megállapítja a szerző, hogy azok keletkezésekor a közoktatásügy tartalmi,
tantervi irányítása központosított volt, valamint a tanulásfelfogást az
ismeretközpontúság jellemezte (nemzetközi szinten is). Természetesen így a
mérések is az ismeretszerű tudást mérték fel. Ebben a kontextusban a tanulás
megegyezik az ismerettel. Az első öt vizsgálatban a magyar tanulók eredményei
kimagaslóan jók voltak, ebből következtetve alakult ki az a nézet, mely szerint
a magyar tanulók természettudományos ismeretei magas szinten állnak. A tantervi
centralizáció így látszólag magas teljesítménnyel jár együtt, de ez nem helyes
következtetés.
A hibás következtetés háttere a
tanulásértelmezésben tapasztalható változás: napjainkban a tanulás nem egyenlő
az ismeretek megszerzésével. A tanulás lényege a képességfejlesztés. A
demokratikus hagyományú országok pedagógiai kultúrájában mindenütt végbement ez
a szemléletváltás, és áthatja a pedagógiai gondolkodást, ezáltal a nemzetközi
mérések szemléletét is.
Iskolarendszerünkre jellemző:
- tantervi szabályozás még mindig erősen centralizált
- szükséges paradigmaváltás elmaradt
- a fejlesztés nem kellő üteme
- egyes műveltségterületek tanítására fordított idő arányaival
Mindezek következménye, hogy iskolarendszerünkben nincs
kellő egyensúly a természettudományos és a humán műveltség viszonyában. A
felsorolt okok megadják a kívánt fejlődési irányt is.
Ebből a szerző különösen
kihangsúlyozza a decentralizációra törekvés kívánatosságát. Ez az Európai
Unióban alapvető trend, mely elősegíti az oktatás flexibilis tantervvel történő
tartalmi szabályozását.
Azért preferálják ezt a formát, mert ez nagy mozgásteret
biztosít az intézmények számára, így tantervben a helyi igényekhez,
szükségletekhez alkalmazkodva tudják meghatározni az egyes műveltségterületek
tanítására szánt időkeretet.
A tartalmi szabályozás centralizáltságával az a probléma,
hogy a rugalmatlanság híján sérül a helyi szabályozás autonómiája, így
előfordulhat, hogy a helyi problémákra nem születik megfelelő, oda illő válasz,
megoldás.
A probléma kezelésére választ jelenthet, ha az egyes
műveltségterületekre fordítható időkeretet tágan határozzák meg, így az
iskoláknak megmarad a lehetősége a számukra kívánatos arányok meghatározására.
Báthory
nagyon érdekes kérdéseket vet fel ezek után a magyar viszonyokra vonatkozóan,
amely szerintünk érzékenyen reflektál a magyar társadalom sok területen
megnyilvánuló öntudatára. Véleményünk szerint gyógypedagógusként különösen
fontos kulcsgondolatot ír le az oktatás fejlődési irányára vonatkozóan:
„Nem szükségszerű az,
hogy egy olyan közepesen fejlett gazdasággal és oktatásüggyel rendelkező
országnak, mint Magyarország, mindenáron csúcsteljesítményekre buzdítsuk a
tanárait és az iskoláit. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, lehet, hogy
eretnekség. Hosszú évek-évtizedek tapasztalataira építve mégis úgy gondolom,
hogy nem szükséges a magyar iskolának minden érmet megnyernie a nemzetközi
versenyeken. Elsődlegesebbnek kell tekintenünk egy olyan oktatási rendszer
kiépítését, amely nem ejti ki magából a hátrányos helyzetű gyerekeket, és
ugyanakkor ösztönzi a tehetséges, a kiváló képességű gyerekek fejlődését
is." (Báthory 2002)
Felhasznált irodalom:
Báthory Zoltán (2002): A rendszerszintű oktatási felmérések
néhány tanulsága. In: Új Pedagógiai
Szemle, 2. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése