Mese

A képességfejlesztés megvalósulhat tartalomfüggetlen módon és tartalomba ágyazva. A tartalomba ágyazott módszerek közül az egyik lehetséges fejlesztési mód a mesékkel való fejlesztés. A mai órán a Nagy József által írt Fejlesztés mesékkel című könyvet dolgozta fel Ágota és Debóra. A könyv olyan kutatást mutatott be, mely többek között arra világított rá, hogy milyen hátrányos helyzetben vannak azok a gyermekek, akinek otthon nem olvasnak fel mesét. A gyermeki élet egyik elengedhetetlen, fontos momentuma a játék mellett a mese. A mese, mely a gyermeki élethez legközelebb álló jelenség fontos a fantázia, a gondolkodás fejlődésében (az ok-okozati összefüggések felfedezésében, a szerialitás érzékelésében), és ezen keresztül az egész személyiség alakulásában. Az olvasott mese lényegesen hozzájárul a gyermek szociális képességeinek fejlődéséhez, érzelemvilágának gazdagodásához, empatikusabbá teszi a gyermeket.

Pedagógusként, gyógypedagógusként rendelkezésünkre állnak olyan szakirodalmak, könyvek, melyek felhívják figyelmünket a mesék nevelő szerepére és segítséget jelentenek azok iskolai életbe való beépítésében. A szülőknek, nevelőknek is óriási kínálatot biztosítanak a kiadók: rengetegféle árban, kinézetben, minőségben eltérő mesekönyvet találhatunk a könyvesboltok polcain. A hatalmas kínálat feltétlenül szükségessé teszi a kritikus hozzáállást. Nagy a kínálat, de élünk ezzel a sokféleség nyújtotta lehetőséggel? Vajon az összes „lehetőséggel” érdemes élni?

A kérdésre megpróbáltunk válaszolni, és az interneten kerestünk olyan oldalakat, amelyek segítséget adhatnak a szülőknek, nevelőknek abban, hogy mit meséljenek. Így akadtunk rá a „Mesélj minden nap!” című weboldalra. Az oldal és a kampány, mely az oldalhoz kapcsolódik azt tűzte ki célul, hogy minél több ember számára nyilvánvalóvá váljon a személyes történetek mesélése, valamint az olvasás fontossága. További céljuk, hogy ösztönözzék a szülőket a családon belüli beszélgetésre és a mesélésre. A www.meseljmindennap.hu oldalon egyrészt egy komplex „mesekeresőt” találhatunk, amelynek segítségével kiválaszthatjuk nemcsak a gyermek életkorának és érdeklődési körének megfelelő mesélnivalót, hanem a mese tanulságát is. Ezen kívül olyan szakemberek által írt cikkeket olvashatunk, melyek a meséléshez, a mesék világához kapcsolódnak. Kreatív és jól használhatónak tartjuk ezt az oldalt, amely jó segítség lehet az érdeklődő, lelkes szülőnek és a pedagógusnak egyaránt.

    Érdekes módon mindkettőnk gyermekkorának egyik kiemelkedő, fontos élménye volt az, amikor családunk körében diavetítőztünk a besötétített szobában, egy bögre kakaóval. Ezeknek a esős délutánokon tartott közös mesés élményeknek most, gyógypedagógusként visszatekintve, felnőtt fejjel nézve is „volt hasznuk”. Akármikor megállíthattuk édesanyáinkat, kérdezhettünk, elismételtethettünk vele egy-egy részt. Ezáltal még feldolgozhatóbbá vált az adott történet. Még nagyobb élményt adott, hogy egy közös családi programot jelentettek ezek az alkalmak. A mesék tanulságai, azokhoz kapcsolódó beszélgetéseink a szociális képességek fejlődésében is szerepet játszhattak. Az olvasási motiváció tekintetében is nagy lépést jelent, mikor már a kisgyermek el tudja olvasni a sokat hallott diafilmek szövegét (esetleg ő olvashatja fel testvéreink). Véleményünk és tapasztalataink szerint óriási élmény ez egy gyermeknek, és nem kell hozzá más, csak egy sötétített szoba fehér fallal, egy diavetítő és diafilmek. (Ha nincsenek meg ezek a régi, padláson porosodó eszközeink, akkor van külön erre specializálódott honlap, ahol elérhetőek, megvásárolhatók régi szalagok és minden, ami a diavetítéssel kapcsolatos.) A diavetítőzés valahol a rajzfilm és a mesekönyv között helyezkedik el, amelyre egyáltalán nem jellemző a rajzfilmekről nagyon is elmondható valóságnak tűnő elevenség, mégis egyfajta támpontot ad a gyermeknek, hogy el tudja képzelni a mesében olvasottakat.

            Ha már szóba jött a mese és felolvasás, akkor meg kell említenünk a napjainkban virágkorukat élő hangoskönyveket is, melyek között szép számmal találhatunk mesekönyveket. Számunkra a bakelit lemezeken hallgatott (szintén esős vagy hideg téli) napokat eleveníti meg. Természetesen hasznosabb lehet  a gyermek számára, ha a szülő maga mesél neki, de úgy gondoljuk, hogy ez a fajta meseolvasás (mivel a gyermek képzeletében játszódnak az események) is hasznosan hozzájárulhat a gyermek szellemi és lelki fejlődéséhez, mindenképpen hasznos eszköz lehet a szülő és a pedagógus kelléktárában.

            Az internet világában tehát az információ forgatagában és néhol kuszaságában is számos olyan értékes oldalt, eszközt, ötletet találhatunk, melyek útmutatást adhatnak a gyermekkel foglalkozó szakembereknek és szülőknek egyaránt.

A pedagógiai sajtó szerepvállalása a hazai neveléstudományban

A természettudományok kialakulása során körvonalazódott az igény egy tudományos közösség kialakítására. A hagyományos egyetemi rendszer kínálta lehetőségeket nem tartották kielégítőnek, ezért új intézményi formaként létrejöttek az akadémiák. Ezek levelezései „nőtték ki magukat”, s ezek nyomán születhetett meg 1665-ben az első tudományos folyóirat.

A pedagógia a természettudományok tudomány-kritériumait fogadja el, ezzel is létrehozva egy azonos értékrendet, horizontot. (Ezeket a tudományosság-kritériumokat korábban már felsoroltuk.) A megfogalmazott kritériumok között is megjelenik a szaksajtó megléte iránti elvárás. Ezzel összefüggésben a 19. században jöttek létre az első pedagógiai szaklapok.

A feldolgozott szakirodalom számunkra érdekes megfigyelése, hogy a kezdetben erősen jellemző társasági szerepet a 19-20. század fordulójáig nem is akarták levetni magukról a szakmai folyóiratok. Eleinte a közösségképző szerep, a kommunikáció olyan megkönnyítése volt a fő cél, amely során külön levelezések nélkül juthatott el több érintett személyhez a szakmai tartalmakkal bíró üzenet. Ennek értelmében gyakori volt a levelek mellett a különböző események, hírek, kísérletek, viták publikálása. A szakfolyóiratok szerepe az idők során változott, bővült. Ez a változás megmutatkozik, ha csak arra gondolunk, hogy napjainkban egy vita rögzítését nem feltétlenül tekintjük szakmai folyóiratba illőnek.

A szakfolyóiratok, mint a tudományos kutatás kommunikációs csatornáinak témái kis késéssel követik a tudásról szóló aktuális elképzeléseket, valamint felülírják a meglévő hagyományokat. Tehát a szakmai kommunikáció által a tudomány egészének fejlődéséhez, aktualitásának megőrzéséhez járulnak hozzá. Az eddig említettek mellett elkezdenek kiszolgálni egy újfajta kommunikációs igényt: az érdekérvényesítést.

A lapok fejlődése során megfigyelhető tendencia a diszciplináródás. A folyóiratok többsége szelektál a tudományág területei, vagy adott esetben mélysége szerint. Így egy tudományhoz tartozó, adott időszakban megjelenő szaklapok témáinak összevetése megmutatja az akkor aktuális tudományos irányok, témák, nézetek mintázatát. Így érdekes mintázatot mutat a szaksajtó, ha a pedagógiai területekre koncentrálunk. A sajtóban gyakran elkülönülve jelennek meg a különböző végletek:

·  jelen idővel vagy annak egy metszetével – jövőképzettel foglalkozó írások

·  gyakorlatorientált – teoretikus publikációk

·  a szakma közéleti-irányítói oldala – diszciplína folyóiratai.

A fejlődéshez tartozik - a funkciók szélesedésén túl, hogy a - szakfolyóiratokat egyaránt befolyásolják a politikai és tudományelméleti prioritások, a külföldi trendek, aktualitások.

Az órán elhangzott egy érdekes kijelentés, amelyről aztán a szakirodalomban is olvashattunk: a tudományos folyóiratok értéke nem függ az olvasottságtól. Számunkra ez egészen új szemléletet jelent, hiszen mi még csak ízlelgetjük a tudományos kutatások világát, így a szakmai írásokkal rendszerint olvasóként találkozunk. Bár belátjuk, hogy ebben a rendszerben az olvasottság szerepe elenyésző, a hétköznapi életünkre levetítve mégis visszahelyezkedünk az olvasó helyzetébe. Ezért próbáljuk összeszedni, hogy a szakmai társaság, és annak kommunikációja fenntartásán túl mit adhat egy hallgatónak a szakirodalmi folyóiratok olvasása:

·  elérhetőek a választott szakirányunkon kívül eső szakterületek ismeretanyaga (ez esetenként a BA képzés során segítséget jelenthet a szakirány-választásban is)

·  ismerkedés a külföldi szakirodalommal, trendekkel

·  saját kutatás készítéséhez minta (Hogyan is kell kinéznie?)

·  kutatási irányok, meglévő kutatási eredmények megismerése által a szakdolgozati kutatásunk irányainak megválasztásában elkerülhető az ismétlés (esetleg a nem tudatos plagizálás)

·  a kurzusokban külön-külön tárgyalt eredmények, szemléletek összefüggéseit jobban átláthatjuk

·  sajátos szakmai érdeklődésünket kiszélesíthetjük, abban elmélyedhetünk, új kutatási irányokat  fedezhetünk fel önmagunk számára

Felhasznált irodalom:

Géczi János (2003): A pedagógiai sajtó szerepvállalásai a hazai neveléstudományban. Iskolakultúra, 8. sz. 53-60.

A nevelés-oktatás tudományos alapjai, fogalmi bázisa

A tegnapi óra során feladatként különböző, a pedagógiában használatos fogalmaknak kellett a meghatározásait saját szavunkkal megfogalmazni és rendszerbe helyezni azokat egymáshoz képest. Hamar kiderült, hogy bár sűrűn használjuk ezeket a kifejezéseket (pl. oktatás, nevelés, kultúra, szocializáció …), az apró részletekben nem feltétlenül egyezik az elképzelésünk. Sok kérdést, gondolatot vetett fel bennünk ez a feladat. A szakirodalomban megtalálhatók a „hivatalos” definíciók, azonban nagyon hasznosnak éreztük, hogy közösen gondolkodhattunk róluk. A kijelölt szakirodalmak átolvasása után a sok információból a következőket találtuk kifejezetten érdekesnek a kurzus témájához kapcsolódóan:

Strauss szerint a tanítás két fő összetevője a tudás és a szándékosság.

• Érdekes volt azt olvasnunk, hogy ilyen értelemben az állatok kicsinyeket nem tanítják.
• Másokra gyakorolt nem tudatos személyiségformáló, nevelő hatásunk nem tekinthető a tanítás elemének?!

A tanulás mint didaktikai fogalom

• A különböző történelmi korok és irányzatok más-más irányból közelítették meg a témát.
• A tanulás nem korlátozható le az iskolai keretek közé, ezért más tudományok fogalomrendszerében is megjelenik (ezekből tanulságokat vonhat le a pedagógia is).

„Az élet mint tanulás”

Amit a finn nemzeti kutatási program erősségének tekintünk:

• élethosszig és az élet minden területére kiterjedő tanulás
• interdiszciplináris (minden tudományágnak teret enged)
• hangsúlyozza a kutatás eredményeinek tömeges kommunikálását a valódi társadalmi változás érdekében
• meglévő megváltozott helyzetet felismeri, arra átfogóan reflektál

Felhasznált irodalom:

Strauss, S. (2002): A tanítás mint természetes kogníció. Magyar Pedagógia, 102. 4. sz. 417–431.

Az élet mint tanulás [Life as Learning]: A Finn Akadémia országos kutatási programja: Program memorandum (2003). Magyar Pedagógia, 103. 4. sz. 535.

Nahalka István (2003): A tanulás. In: Falus Iván (szerk.): Didaktika. Nemzeti Tankönyvkiadó,

Budapest. 103-136.

A neveléstudomány mint tudomány kialakulása, társtudományai és fejlődési tendenciái

A tantárgy teljesítési lehetőségei közül a reflektív blog írását választottuk. A blogírásban azt a lehetőséget látjuk, hogy a szakirodalmak tanulmányozásán keresztül az órán felmerülő kérdések továbbgondolására is lesz lehetőségünk.

Az első témát Csapó Benő és Mesterházi Zsuzsa tanulmányai alapján gondoltuk át.

Csapó Benő tanulmányában arról olvashattunk, hogy milyen kritériumoknak kell teljesülni ahhoz, hogy valamit tudománynak nevezhessünk, valamint a tudománnyá válás folyamata milyen lépésekből áll. A cikk rávilágít arra, hogy a mai köznyelvben sokszor háttértudás nélkül használjuk a „tudomány” kifejezést. A tudományos igényű szakmai élet szempontjából fontos a folyóiratok megléte, módszerek kidolgozása, kutatások lebonyolítása, azonban az élővé tételt a konferenciák és a személyes találkozásra való lehetőség biztosítja.

Egy tudományterületben dolgozó kutatók között a gördülékeny munka érdekében (is) szükség van arra, hogy legyen egy egységes értékrend, melyek az írott és íratlan szabályokat tartalmazzák.

A közös értékrenddel kapcsolatban sok kérdés merült fel bennünk:

·         Melyek azok a korábbi értékrendek, amelyeket ma már meghaladottnak tekintünk?

·         Mennyire kell egységesnek lennie egy tudománynak, illetve mely területeken fontos ez az egységes kép? Nem állhat ez a tudomány fejlődésének útjában?

·         Mennyire merev ez a szabályrendszer, és mikor, hogyan épülhetnek be az új irányvonalak? Fontosnak tartjuk, hogy ezek a szabályok legyenek annyira rugalmasak, hogy az egységes alapelvek mellett engedjenek teret az egyéni útkeresésre is. Itt kapcsolódik be a különböző irányzatok, iskolák jelenléte.

·         Mennyire konkrétak, írásban rögzítettek az etikai szabályok?

A tudományok rendszerét szemlélve fontos kitételnek érezzük, hogy egy-egy tudomány önálló eredményekkel, világnézettel, ismeretrendszerrel rendelkezzen. Azonban nem elhanyagolható tény, hogy az interdiszciplinaritás eszméjét követve a különböző tudományok merítenek egymás eredményeiből, átvesznek és felhasználnak egyes elemeket. Ez azonban nem jelenti az autonómiájuk csökkenését.

Ebből a gondolatból kiindulva Mesterházi Zsuzsa a gyógypedagógia és a neveléstudomány kapcsolatát emelte ki. A gyógypedagógia-tudományt nem tekinthetjük a neveléstudomány részének, bár igaz, hogy vannak közös elemei. A két tudományág hasonló társtudományokból merít, azonban azokból más-más elemeket, szempontokat emel ki.

A két tanulmány közötti legfőbb párhuzamot abban látjuk, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a tudományos igényességre való törekvésre és a fejlődés fontosságára.

A tudománnyá válás nem egy befejeződött folyamat, így időről-időre új, aktuális szakmai kihívások kerülnek előtérbe. Gyakorló gyógypedagógusként, pedagógusként alapvetően fontos, hogy a diploma megszerzése után ne csak szinten tartsuk megszerzett tudásunkat, hanem tovább is képezzük magunkat, szerezzünk ismereteket az aktuális szakmai kérdésekről, vitatémákról, új trendekről. Ennek eszközeként lehetőség szerint vegyünk részt konferenciákon, olvassunk szakfolyóiratokat. Ezáltal növelhetjük szakmai kompetenciánkat, szélesítve és színesítve eszköztárunkat.

Felhasznál irodalom:

Csapó Benő (2001): Neveléstudomány az ezredvég Magyarországán. Iskolakultúra, 2. sz. 40-44.

Mesterházi Zsuzsa (2001): A gyógypedagógia és a neveléstudomány viszonya. GYOSZE. Különszám 90-93.