A természettudományok kialakulása során körvonalazódott az igény egy
tudományos közösség kialakítására. A hagyományos egyetemi rendszer kínálta
lehetőségeket nem tartották kielégítőnek, ezért új intézményi formaként létrejöttek
az akadémiák. Ezek levelezései „nőtték ki magukat”, s ezek nyomán születhetett
meg 1665-ben az első tudományos folyóirat.
A pedagógia a természettudományok tudomány-kritériumait fogadja el, ezzel
is létrehozva egy azonos értékrendet, horizontot. (Ezeket a
tudományosság-kritériumokat korábban már felsoroltuk.) A megfogalmazott
kritériumok között is megjelenik a szaksajtó megléte iránti elvárás. Ezzel
összefüggésben a 19. században jöttek létre az első pedagógiai szaklapok.
A feldolgozott szakirodalom számunkra érdekes megfigyelése, hogy a
kezdetben erősen jellemző társasági szerepet a 19-20. század fordulójáig nem is
akarták levetni magukról a szakmai folyóiratok. Eleinte a közösségképző szerep,
a kommunikáció olyan megkönnyítése volt a fő cél, amely során külön levelezések
nélkül juthatott el több érintett személyhez a szakmai tartalmakkal bíró
üzenet. Ennek értelmében gyakori volt a levelek mellett a különböző események,
hírek, kísérletek, viták publikálása. A szakfolyóiratok szerepe az idők során
változott, bővült. Ez a változás megmutatkozik, ha csak arra gondolunk, hogy
napjainkban egy vita rögzítését nem feltétlenül tekintjük szakmai folyóiratba
illőnek.
A szakfolyóiratok, mint a tudományos kutatás kommunikációs csatornáinak
témái kis késéssel követik a tudásról szóló aktuális elképzeléseket, valamint
felülírják a meglévő hagyományokat. Tehát a szakmai kommunikáció által a
tudomány egészének fejlődéséhez, aktualitásának megőrzéséhez járulnak hozzá. Az
eddig említettek mellett elkezdenek kiszolgálni egy újfajta kommunikációs
igényt: az érdekérvényesítést.
A lapok fejlődése során megfigyelhető tendencia a diszciplináródás. A
folyóiratok többsége szelektál a tudományág területei, vagy adott esetben
mélysége szerint. Így egy tudományhoz tartozó, adott időszakban megjelenő
szaklapok témáinak összevetése megmutatja az akkor aktuális tudományos irányok,
témák, nézetek mintázatát. Így érdekes mintázatot mutat a szaksajtó, ha a
pedagógiai területekre koncentrálunk. A sajtóban gyakran elkülönülve jelennek
meg a különböző végletek:
·
jelen idővel vagy annak egy metszetével –
jövőképzettel foglalkozó írások
·
gyakorlatorientált – teoretikus publikációk
·
a szakma közéleti-irányítói oldala – diszciplína
folyóiratai.
A fejlődéshez tartozik - a funkciók szélesedésén túl, hogy a -
szakfolyóiratokat egyaránt befolyásolják a politikai és tudományelméleti
prioritások, a külföldi trendek, aktualitások.
Az órán elhangzott egy érdekes kijelentés, amelyről aztán a
szakirodalomban is olvashattunk: a tudományos folyóiratok értéke nem függ az
olvasottságtól. Számunkra ez egészen új szemléletet jelent, hiszen mi még csak
ízlelgetjük a tudományos kutatások világát, így a szakmai írásokkal rendszerint
olvasóként találkozunk. Bár belátjuk, hogy ebben a rendszerben az olvasottság
szerepe elenyésző, a hétköznapi életünkre levetítve mégis visszahelyezkedünk az
olvasó helyzetébe. Ezért próbáljuk összeszedni, hogy a szakmai társaság, és
annak kommunikációja fenntartásán túl mit adhat egy hallgatónak a szakirodalmi
folyóiratok olvasása:
·
elérhetőek a választott szakirányunkon kívül eső
szakterületek ismeretanyaga (ez esetenként a BA képzés során segítséget
jelenthet a szakirány-választásban is)
·
ismerkedés a külföldi szakirodalommal,
trendekkel
·
saját kutatás készítéséhez minta (Hogyan is kell
kinéznie?)
·
kutatási irányok, meglévő kutatási eredmények
megismerése által a szakdolgozati kutatásunk irányainak megválasztásában
elkerülhető az ismétlés (esetleg a nem tudatos plagizálás)
·
a kurzusokban külön-külön tárgyalt eredmények,
szemléletek összefüggéseit jobban átláthatjuk
·
sajátos szakmai érdeklődésünket kiszélesíthetjük,
abban elmélyedhetünk, új kutatási irányokat
fedezhetünk fel önmagunk számára
Felhasznált irodalom:
Géczi
János (2003): A pedagógiai sajtó szerepvállalásai a hazai neveléstudományban.
Iskolakultúra, 8. sz. 53-60.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése