2012. november 6., kedd

A nevelés-oktatás tudományos alapjai, fogalmi bázisa


A tegnapi óra során feladatként különböző, a pedagógiában használatos fogalmaknak kellett a meghatározásait saját szavunkkal megfogalmazni és rendszerbe helyezni azokat egymáshoz képest. Hamar kiderült, hogy bár sűrűn használjuk ezeket a kifejezéseket (pl. oktatás, nevelés, kultúra, szocializáció …), az apró részletekben nem feltétlenül egyezik az elképzelésünk. Sok kérdést, gondolatot vetett fel bennünk ez a feladat. A szakirodalomban megtalálhatók a „hivatalos” definíciók, azonban nagyon hasznosnak éreztük, hogy közösen gondolkodhattunk róluk. A kijelölt szakirodalmak átolvasása után a sok információból a következőket találtuk kifejezetten érdekesnek a kurzus témájához kapcsolódóan:

Strauss szerint a tanítás két fő összetevője a tudás és a szándékosság.
  • Érdekes volt azt olvasnunk, hogy ilyen értelemben az állatok kicsinyeket nem tanítják.
  • Másokra gyakorolt nem tudatos személyiségformáló, nevelő hatásunk nem tekinthető a tanítás elemének?!

A tanulás mint didaktikai fogalom
  • A különböző történelmi korok és irányzatok más-más irányból közelítették meg a témát.
  • A tanulás nem korlátozható le az iskolai keretek közé, ezért más tudományok fogalomrendszerében is megjelenik (ezekből tanulságokat vonhat le a pedagógia is).

„Az élet mint tanulás”
Amit a finn nemzeti kutatási program erősségének tekintünk:
  • élethosszig és az élet minden területére kiterjedő tanulás
  • interdiszciplináris (minden tudományágnak teret enged)
  • hangsúlyozza a kutatás eredményeinek tömeges kommunikálását a valódi társadalmi változás érdekében
  • meglévő megváltozott helyzetet felismeri, arra átfogóan reflektál
Felhasznált irodalom:
Strauss, S. (2002): A tanítás mint természetes kogníció. Magyar Pedagógia, 102. 4. sz. 417–431.
Az élet mint tanulás [Life as Learning]: A Finn Akadémia országos kutatási programja: Program memorandum (2003). Magyar Pedagógia, 103. 4. sz. 535.
Nahalka István (2003): A tanulás. In: Falus Iván (szerk.): Didaktika. Nemzeti Tankönyvkiadó,
Budapest. 103-136.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése